2007. augusztus 6., hétfő

9:32 | kaja | yks | 0 komment

kaja megint, a klasszikus amitől megnyugszom, ami otthonná teszi a dobozhalmazt, süti sütés.
mint ma kiderült egy klasszikust sikerült kifogni, Mississippi Mud Cake, sötét erkölcstelen, bár nem egy rafinált darab. Igaz körbenézve a neten van ez mindennel leginkább marshmallows-t raknak bele, talán legközelebb.
Két fucsaság van. Az egyik hogy nagyon híg a tészta, de botrányosan, kicsit aggódtam is, a másik ennek megfelelően a sütési idő és hőfok. 160-175 C és 90 perc.
és igen, a színe gyönyörű sötét és nem ragacsosan-nedves, porhanyós omlós az állaga. De valami krém kell mellé. Vanília fagyi mondgyuk, vagy tejszínhab. Én cukrozott tejszines sajtkrémmel kenegettem, de a lányok a tejszinhab mellett tették le a voksuk

250g hideg vaj
150g keserű csoki
440g cukor (én csak 300-t raktam)
250ml forróvíz
80ml whisky, vagy valami kávés likőr
1ekanál instant kávé (szerintem legalább három kell)
260g liszt
1/2 sütőpor
25g kakaópor
2 lazán felver tojás

Vajat, csokit, cukor, víz, pia, kávé lábosba lassan melegíteni, amíg el nem olvad az egész, közben egyenletesre kell keverni. Aztán kb 15 percig hűteni. Utána az összekakaózott lisztet és a tojást belekeverni, (20cm) sütőformába, és be a sütőbe, a többit meg már fent leírtam.

2007. április 17., kedd

16:17 | kaja | yks | 0 komment

Mert nem tudtam ezért utána kellett néznem. Tehát:

A durum búza (Triticum durum), abban különbözik a "normális" búzától (Triticum aestivum), hogy keményebb. Innen a másik neve is kemény vagy makaróni búza.
Örleménye a semolina vagy derce.
Ebből az örelményből készítik, víz és liszt hozzáadásával a kuszkuszt, vagy couscoust.
A bulgurt is általában durumbúzából készítik, annak előgözölésével és szárításával.

Az irodalomban mindig emlegetik, hogy a durum búza sokkal jobb mint a nem durum, de hogy miért arra kevés az adat. Egy helyen írták, hogy azért jó, mert a keményítőlánc elágazó szerkezetű ezért nehezebben bomlik cukorra, így lassabban emeli a vércukorszintet, amihez kevesebb inzulin kell.

forrás:itt, itt, meg persze wiki

2005. december 22., csütörtök

12:14 | kaja | yks | 0 komment
Sir Lancelot étterem (BP.):
Lehangoló, rettenet ízetlen minden. Még bosszantóbb, hogy feltehetően ugyanekkora energiával, akár jó is lehetne, de nem. Középszer alatt sokkal. Egyedül a hajában sült krumpli ugorja át a lécet. Ez akkor sem sok, ha ez nagyon.

2005. november 22., kedd

» Csokoládés zabpehely keksz
11:11 | kaja | yks | 0 komment

1 bögre liszt
1/2 teáskanál szódabikarbóna
1/4 teáskanál sütőpor

115 gr vaj -- Naná, hogy csak 100 grammos kiszerelés van, egyébként elég ennyi
115 gr kristály cukor -- Persze ha van eredeti caster sugar, akkor hajrá
90 gr barna cukor -- na ezt el szoktam hagyni, mert már az előző cukormennyiség is nagyon sok. De lehet, hogy az eredeti recept szerint használt light brown sugar egyáltalán nem édes, csak barna.
1 tojás - de jó ilyen van itthon is!
75  gr zabpehely
175 gr csokoládé chips -- keserű Boci, vagy Tibi széttördelve az igazi. Vigyázni kell, hogy ne legyen túl kicsi, mert akkor elolvad teljesen és az nem jó. Szóval a legjobb a 0.8*0.5 cm2 Kb.

Összeszerelés:

A vajtól felfele összekevejük egymással a dolgokat, aztán egy másik lábosban a vaj, és a tojás közti részeket. (Zárt intervallum, tehát a szélek beleértendőek.) Ezt amennyire lehet habosra kell keverni. Aztán lisztes cuccot hozzáadni, aztán a zabpelyhet és legvégén a csokit. De ekkor már ne kevergessük őrült módjára, mert akkor a csoki összetörik és tiszta maszat lesz minden.
Elég sűrű a valami lesz a végén, de ne próbáljuk meg csiríz helyett használni mert arra nem jó.
Kiskanállal aztán kis gombócokat rakunk a tepsire. Én nem használok hozzá papírt, meg kis sem kell zsírozni, de ha valaki akarja tegye. (a könyv legalább az egyiket ajánlja.)
Értelemszerű a kérdés, hogy ha gombóc szerű a cucc, amit belerakok, akkor mitől lesz szép lapos?
Megolvad a vaj.
De lehet csalni is és egy kicsit ellapítani. Ártani nem árt.
Nem érdemes a sütő alján sütni, inkább középen vagy fentebb kell. A sütési idő kb 15 perc  180 C0 -on. Akkor jó, ha a széle egy kicsit megbarnult, de egyébként a közepe puha.
Mivel ez alapvetően egy édes süti, és egy kicsit elegem volt már ebből, ezért némi extraként kardamont és őrölt borsot is raktam bele. Halványan ott volt és jót tett neki.

 

(Forrás: Hilaire Walden: Fabulous Cookies)

2005. november 15., kedd

» Ananászos gyömbéres muffin
13:47 | kaja | yks | 0 komment

A fene sem érti, hogy miért van az, hogy a fényképeken mindig minden egy kicsit barnább.
Mondhatnánk, hogy le van szarva, de nem, azért ez túl olcsó megoldás.
És nem hiszem, hogy azért történt mindez, mert cukrozott ananász és gyömbér helyett, konzervet, illetve nyerset használtam. Meg nyers sem lett, nem hiszem, hogy tovább kellett volna sütni.
Tehát a barnaság a probléma elsősorban, hiszen az íz az remek. Gyömbér és kókusz dominancia és nem igazán édes az egész.

 

 

2 pohár liszt
sütőpor ízlés szerint
1 teáskanál reszelt gyömbér
125 g vaj
2/3 pohár cukor
1 pohár kókusz
1/2 pohár cokrozott gyömbér - na ez nyílván kimaradt, de raktam bele egy kicsit több igazit
1/2 pohár ananász - e helyett meg konzerv volt és dupla annyi, hogy legyen mi helyettesítse a gyömbért. De nem jött ki az ananász íze.
2/3 pohár tej
2 tojás lazán felverve
1/4 pohár méz - merthogy állítólag kicsi bűntetnek számít mézzel helyettesíteni a "golden syrup-t"

és meg lehet kenni gyömbéres tejszínnel, de ilyen apróságok nyilván elmaradnak. (Igazság szerint, vettem tejszínt, de jó volt magában is.)

Elkészítés meg a szokásos. Az adott sorrendben össze kell keverni a dolgokat aztán sütés. Húsz percet írt, de nekem több lett. Lehet, hogy félre értelmeztem a moderately hot oven-t és az több mint 160 fok?

Az íz viszont rendben van.

(Forrás: Women's Weekly: Muffins Scones and Breads)