átlátható távolság, mint az üvegtéglák,
csak nem átjárhatók
mennyire nem akarnék most úgy
mint a nedves tapadó hó, mindenhova
úgy ragad rám, ez a habos zsír
beborít, megnövel, elfáraszt
gyűlölöm
Ráadásul, még a nadrágok is el kezdtek szűkek lenni
egy kompromisszum vagy mi lehet az, ami elbizonytalanít mostanában
kiárúsított élet, és még csak jól sem kerestem rajta
a provokátor mindig magadra hagy
[ki lehet másképp jutni az erdőből, mint egyedül?
azért csak van olyan, hogy valaki ismer egy utat
kézenfog és megmutatja?
nincs.]
a provokátor rombol, de nem ad (célt)
a provokáció néha egy szükséges lépés,
egy a sok közül
Persze, hogy tudom, hogy mit akar mondani.
csak azt nem, hogy miért.
Hogy érti, hogy bele fogok fulladni?
hogy összeroppant?
Ha mindig mindent elfogadnék, annyira egyedül lennék.
Jó lenne szintet lépni már.
[unalmas ennek a szintnek a folyamatos újra kezdése,
unalamasak a hibák, és a bónuszok
és végkép unalmas, hogy mindig ugyanott végzem]
LEVEL 2
kis harcok terelik el a figyelmet
az egyetlen fontosról,
hogy miről, arra már nem emlékszem
lehetőségek partja, naplemente
és hasonló giccsek.
Semmi lehetetlenre nem vágyom.
"egy néger nő, az jó lett volna."
valaminek az ígérete
nyugalom vagy unalom
valamit mintha mondani akarna
ismeretlenek a szavak, a gesztusok
béke, ébrenlét, biztonság
vágy, alkotás